XI. kerület, Újbuda Center - 1117 Budapest, Hengermalom út 19-21.

Czakó Laci

Czakó Laci

2008-ban ismerkedtem meg először a mászással, ami hamar az életem fontos részévé vált. Nem sokkal később Angliába költöztem, ahol a helyi mászótermek fogásait koptattam, illetve kipróbáltam magam a sziklákon is. Ezután nem volt kérdés számomra, hogy ezt szeretném csinálni, így mindent megtettem azért, hogy olyan helyre költözzek, ahol a sziklamászásnak nagy múltja van.

Tenerife lett a kiszemelt célpont, ahova 2013-ban költöztem ki. A lehető legjobb mászóktól sikerült eltanulnom ennek a szuper sportnak minden apró részletét, a bouldererezéstől a sportmászáson át a többkötélhosszas mászásig. Több évig dolgoztam együtt a helyi mászó iskolával, mint sziklamászó oktató, majd 2018-ban Magyarországra költöztem, hogy folytassam a tanulmányaimat.

Sikeresen elvégeztem a Testnevelési Egyetemen a sportmászó edzői szakot, ahol még jobban elmélyíthettem a tudásomat a mászás minden területén.

A mászás amellett, hogy az ember legalapvetőbb mozgásformája, rendkívül komplex tudást igényel. Ez a mozgások játéka, ahol szükség van a kondicionális, mentális és koordinációs képességek összhangjára. Ez rendkívül fontos a gyerekek testi, lelki és szellemi fejlődéséhez.
Számomra ez a sport egy életforma, nagyon sokat tanultam tőle a több mint egy évtizedes mászásom során, és ezt a tudást szeretném átadni az edzéseimen is. 

06 70 592 3216
laslo.czako@gmail.com

Bejelentkezés
Czakó Laci